Vari*Lite LED megoldások a DREAMGIRLS-nek

Világszerte kedveltek a Vari*Lite VLZ lámpatestek, leginkább a színházi világban, különösen 2017 óta, mióta a LED-es fényforrások is bekerültek az eszközökbe. Ken Billington, a Broadway díjnyertes világítástervezője is szemügyre vette, majd bevonta a Dreamgirls előadásba.

Billington munkássága híres a musical-elkről – Chicago, George mellett a parkban -, és a VLZ-k választása sem volt véletlen: “Redukálnom kellett a lámpák mennyiségét ehhez a produkcióhoz, melyet először 11 éve terveztem meg a díszletekhez és jelmezekhez. Eredetileg a VL2500 WASH, a VL3000 Spot és VL3500 Spot fixturákat használtuk, amelyek már nem állnak rendelkezésre – ha mégis, számunkra már régiek és megbízhatatlanok.”

Miután megnézte az új lámpákról a demót, Billington örömmel fogadta a VLZ-ket a következő generációs lámpaként, amelyek a kívánt hatást hozzák az új produkcióhoz. “A fő kihívás az volt, hogy ezt a máűsort pontosan úgy reprodukáljuk, ahogy az elsőt sikerült létrehozni. A turné Tokióban is bemutatásra került korábban és most pont ugyanazt a megvilágítást akartuk elérni az új lámpákkal.”

Billington összesen 32db VLZ Wash, 22db VLZ Spot és 12db VLZ Profile lámpatestet alkalmazott az új Dreamgirls előadáshoz. “A VLZ csomag alkotja az előadás teljes fejlámpáját” – mondta Billington munkatársa, Ben Travis. “Háttérvilágítás, felső lámpasor, pipe end-ek és speciális megvilágítások – mind mind VLZ. Ezután jönnek a hagyományos és a LED ellipszoidok, melyek az oldalsó és az elülső fényekről gondoskodnak.”

Ennek a produkciónak a meglévő színpalettájánk a helyreállítása volt a legfontosabb cél: “A szín jó volt – meséli Billington –, a boltban előre kevertük a színeket az előre definiált 200-as színpaletta szerint, a színek pedig megfeleltek az előző produkcióban használtakkal. Csodálatos!”

A világítási programozó, Jackson Miller egyetértett ezzel: “Az ezekből a fixtúrákból származó színek valóban tiszta, egységes színek, amelyek nem zavarják a fénysugarat, nem károsítják a fénykibocsátást.”

A VLZ lámpák fénykibocsátása pedig enyhén szólva is bőséges Billington szerint: “A lámpák rengeteg fényt adnak, valójában még túl fényesek is! Legtöbbször 50-70%-kal üzemelnek, a shutterek nem rontanak a LED-ek fénysugarain.”

A VLZ Wash és a VLZ Profile-ban bemutatott négy kést a csapat is értékelte, bár első sorban a WASH modellt használták. “A VLZ Wash segítségével a keretes barndoor jól jött” – mondta Travis. “Lenyűgöző, hogy mennyi fénysugár-szabályozást el lehet érni anélkül, hogy rontaná az intenzitást, vagy a vetített fény elmosott, puha szélét.”
“Ennél a produkciónál a padlón lévő dobozokat színekkel kell megfesteni, nagy vetített téglalapokkal. Az előző iterákciókban minden egyes dobozra mosásokat összpontosítottunk, de mindig homályos volt egy kicsit. Most sokkal pontosabban tudtuk őket színezni, így hangsúlyozva a szobákat vagy tereket.”

Miller hozátette: “A shutterek meglepően nagyok – különösen szerettem, ha teljesen be tudtam zárni a Wash lámpákat. Az igazán jó bennük, hogy hiába hogy mindegyik shutter kockát eredményez, mintha optikailag ugyan azon a síkon mozognának. Mind a négy egyszerre lehet éles, ami valami boszorkányság – tekintve hogy bármely más lámpa kései csak egy vagy két élre eredményezi ezt az élességet.”
Összességében a lámpatesteket nagyon üdvözölte a Dreamgirls világító csapata, “A minősége valami hihetetlen” – fejezi be Travis. “Fényesek és élesek – a gobók vagy élesek vagy elmosottak, amikor azt úgy szeretnénk. Egyszerűen teljesítették és egyben meghaladták elvárásainkat”.