Világítsunk közönséget (is)

A Crossfade Design tavaly újratervezte az ESPN által hostolt Top Rank Boxing esemény világítását, melyben cél volt, hogy ne csak a küzdőtéren lévő versenyzők, hanem a közönség is kapjon megvilágítást.

A megvilágításhoz mindenképpen kamera-barát eszközökre volt szükség, valamint olyan fényerősségre, mellyel a ring feletti trussokról akár 20 méterre is ‘el lehet lőni’. Michael Nevitt vezető tervezőnek pedig ehhez a Rogue R2 Wash-ra esett a választása. A Crossfade Design-t lenyűgözte az RGBW fixtúrák tudása, melyből 28 darab került fel, ezzel drámai fényfestést adva a közönségnek is.

Ezek után jött a COVID-19… a Top Rank Boxing meccseket pedig ideiglenesen lefújták. Az újrakezdéskor az MGM Grand (Las Vegas) helyszín egyik kisebb, izolált részében rendezték be újra a ringet és a nézőteret – utóbbinál ügyelve a szociális távolságtartásra. Mivel kevesebb lett a közönség, a lámpák száma pedig adott volt, okozott némi fejtörést a csapatnak, hogy a korábbi látványvilágot újra elő tudják idézni. Az egyetlen nagy truss-t 4 részre bontották és elosztották rajtuk a lámpákat. A korábbi szimpla wash-effekteket pedig makrókkal egészítették ki.

“A COVID-19 miatt nyílvánvalóvá vált, hogy nem tudjuk tovább folytatni a korábban megálmodott műsor fényelését. Legalábbis ilyen formában nem.“ – mondta Nevitt, aki 2011 óta az esemény fővilágosítója. “A Top Rank-nak kell a közönség, viszont a nézőszám drasztikus csökkenése miatt a közönség világítását is át kellett terveznünk. Sok talkshow-t és gameshow-t csináltam már, innen is jött az ötlet, hogy miként kapjon szerepet a kis nézőszám és inkább játsszunk a kamerák képeivel, a LED-falakkal és az R2-esek effektjeivel.”

A több megvilágításhoz korábban már meglévő 22 darab Rogue R1 Wash lámpákhoz így vásároltak még 28 darab R2 Wash-t, majd az egész ‘színpadképet’ újratervezték. Nevitt csapatának erőfeszítése pedig önmagáért beszél.

“Van egy nagy csapatunk, amiben Sam Brown a jobb kezem és a világítás vezetőjeként, valamint a médiaszerverek programozásán dolgozott.” – folytatta Nevitt. “Kota Earnhardt irányította a médiák bejátszását, amit non-stop kellett vezérelni, Brandon Wade pedig a programokért volt felelős. Eric Wade, Mark Pranzini és Adam Portelli pedig egymás közt osztották fel a munkákat a világítás és a média szerverek kezelésében. A legénység többi tagja is említést érdemel: Daniel Baxter, Justin Kemmerer, Caleb Rumgay és Connor Nevitt. A Screenworks csapatból Karl Navel-t emelném ki, mint LED-technikust – ők segítettek a kiegészítő képernyők kezelésében. A Top Rank Boxing vezérigazgatója, Brad Jacobs és csapata örömmel fogadták az újratervezett színpadot.”

A Top Rank grafikus csapatával együttműködve Nevitt örül annak, hogy “funkcionális és kreatív megoldást” dolgoztak ki a közvetítések magas színvonálnak megtartása érdekében, a járvány ellenére is. A közös erőfeszítés pedig rámutat, hogy meg tudnak felelni az új kihívásoknak, a kevesebb nézőszám megvilágításának létrehozásában is.